Donnerstag, 30. Juli 2015

Kakaós-diós barackos

Az úgy kezdődött, hogy volt 2 tojásom, más nem igen. Aztán nézelődtem, hogy mit lehetne belőle sütni és így született a kakaós-diós barackos szelet.
Az alap egy bögrés-bögrésből indult.
2 tojás
1 bögre liszt
1 bögre darált dió
1 bögre tej (nálam kókusztej)
1 bögre cukor (nálam ¾ barna)
2 evőkanál kakaó
1 citrom reszelt héja
2 evőkanál olaj
1 cs. sütőpor (nálam szódabikarbóna)
Volt három sárgabarackom és egy nektarinom. Felkockáztam és picit marináltam alkohollal és vaniliáscukorral.

Sütés előtt


Összevekertem a tésztának valót, kiolajozott formába öntöttem, megszórtam a barckokkal és be az előmelegített sütőbe. Tűpróbával figyeltem míg megsül.


Montag, 20. Juli 2015

Banános-meggyes rétes

Vannak desszertek, amiért még kánikulában is képes vagyok a sütőt bekapcsolni. Az egyik a rétes. Minden variációban, mennyiségben, évszaktól, időjárástól függetlenül.
Volt három igen édesre beérett banánom és volt a hűtőben réteslapom. Az édes banánhoz gondoltam jól illik a savanykás meggy és a szintén savanykás rebarbara. Amint az ötlet megszületett tett is követte azt.
Míg a sütő bemelegedett a réteslapokat megkentem olvasztott vajjal, meglocsoltam joghurt és tojás keverékével. Megszórtam pörkölt, őrölt dió és vaniliáscukor keverékével.
Ráhalmoztam a felkarikázott banánt, megszórtam a meggyel és tettem rá pici áfonyalekvárt is. Óvatosan feltekertem és a tepsin pihentetve megkentem kívülről is olvasztott vajjal.




A másikat hasonlóképp, csak a meggy helyett apróra vágott rebarbarát szórtam, közé pici baracklekvárt tettem és fahéjjal bolondítottam.


A vaniliáscukron kívül más édesítőt nem tettem a rétesekbe. Az érett banánok cukor helyett szolgáltak, máskor is fogom ezt a megoldást használni, finom volt!
 

Sonntag, 19. Juli 2015

Nyári frissítő italok

Amilyen gyümölcs épp akad, egy doboz kókusztej, egy-egy fűszer és kész! Jól lehűteni és már iható is.





1 barack, 1 alma meghámozva, 4-5 levél bazsalikom, 1 doboz (400 ml) kókusztej fele. Be a mixerbe pürésíteni, majd lehűteni.




2 marék eper, 1 marék ribizli, 1 levél zsálya, 2-3 levél bazsalikom, 1 mokkáskanál fenyőrügy-cukor, 1 doboz (400 ml) kókusztej fele. Be a mixerbe pürésíteni, majd lehűteni.











Freitag, 17. Juli 2015

Mákos ribizlis pite

Gyorsan kikeverhető pitetészta, többféle gyümölccsel variálható. Évszaknak megfelelően, meg a savanykás íze miatt is most a ribizlit választottam.
Volt némi maradék darált mákom bekeverve porcukorral, el kellett használnom.

5 tojás fehérjét pici sóval, 10 dkg barna cukorral keményre felvertem és a tojások sárgáját is egyenként hozzáadtam keverés mellett. (Így készítem az összes piskótám tésztáját, szép laza lesz.) Csorgattam bele olvasztott kókuszolajat, kb. 2 evőkanálnyit, majd hozzákevertem a porcukros mákot, 1 mokkáskanál szódabikarbónát, fél citro reszelt héját és 10 dkg lisztet.


Kókuszolajjal kikentem a formát és belekanalaztam a pitetésztát. Rászórtam a ribizlit és meghintettem mandulaforgáccsal.



Egyet felejtettem csak el a ribizlit lisztbe megforgatni, hogy ne menjen le a tészta aljára… Legközelebb a mandula tetejére szórom, hátha majd az megtartja. :-)
Az ízén azért ez semmit nem változtatott, tálaláskor marinált barackot és ribizlit adtam hozzá.